5 bormítosz

A bor egyre nagyobb népszerűségnek örvend manapság. A minőségi, jó borok valóban feledhetetlen élményt nyújtanak. Amióta az emberek bort készítenek, nagyon sok mítosz is kering a nagyvilágban ezzel kapcsolatban. A legtöbb azonban valóban csak mítosz és nem minden esetben igaz. Mi most 5 ilyen mítoszról rántjuk le a leplet.
Sok bormítosz - 5 bormítosz – kering a világban.

1. Nem minden bornak van szüksége dekantálásra

Egyes borokat dekantálni kell, azaz miután kinyitjuk a borospalackot, hagyni kell egy rövid ideig levegőzni. Ez csak egy mítosz. Nem minden bornak van erre szüksége, azaz a legtöbb bort, a kinyitást követően már lehet is önteni a boros poharakba.

2. Nem elég egy évben egyszer méregteleníteni

Azok a személyek, akik rendszeresen fogyasztanak bort, vagy másmilyen alkoholt, úgy vélik, hogy elegendő egy évben egyszer egy hónapot kihagyni, vagyis nem inni alkoholt és ezzel már sikerül is tehermentesíteni a májat. Orvosok egyöntetű véleménye azonban az, hogy valójában sokkal előnyösebb, ha hetente egy-két alkalommal hagyjuk pihenni a májat és nem egy évben egy hónapot nem inni alkoholt. Tehát az is egy mítosz, hogy jót teszünk magunkkal, ha egy hónapig nem fogyasztunk alkoholt és aztán egész évben minden egyes nap iszunk.

3. Nem feltétlenül szükséges a borospince

Az is egy mítosz, egy tévhit, hogy a bort csak és kizárólag borospincében lehet és kell tárolni. Ez így nem állja meg a helyét. A bort igaz, hogy száraz és hűvös helyen szükséges tárolni, de erre a célra egy olyan sötét szekrény is megfelel, amelyet nem ér fény, és amelyben állandó a hőmérséklet. A borospalackokat tárolhatjuk a szekrényben bortároló rekeszben. Egyetlen szabály van: csak akkor bolygassuk, mozgassuk a borospalackot, ha ki is akarjuk nyitni.

4. Az idő jót tesz a bornak

A bornak jót tesz az idő. Ez is egy mítosz, hiszen a legtöbb bort már abban az évben forgalomba hozzák, ahogy palackozásra kerül. A rozé bort például egy éven belül, el kell fogyasztani a palackozást követően. Úgyhogy az, hogy minél öregebb egy bor, annál jobba az íze és a zamata, csak egyes vörös borokra érvényes.

5. Borszakértőnek kell lenni

Ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz bor között, egyáltalán nincs szükség szakértelemre. Miért is kellene? Hiszen, ha beülünk egy étterembe, és rendelünk egy finom ebédet vagy vacsorát, akkor is el tudjuk dönteni, hogy az adott étel ízlett- e, vagy sem. Így tehát a borok esetében sincs szükség arra, hogy szakértőkké váljunk. Ez egy vélemény (nem az enyém, a szerk.), ennek ellenkezője is igaz.

Kapcsolódó cikkek

Sok bormítosz - 5 bormítosz – kering a világban.

5 bormítosz

Sokan szeretik a jó, minőségi bort. A cikkben néhány, borral kapcsolatos mítoszról rántjuk le a leplet.

Az angol borok bűvöletében

Az angol borok bűvöletében

Több nemzet is híres borairól, ilyenek például a francia, az olasz és az angol bortermelő területeken előállított borok.

4 tipp a helyes otthoni bortároláshoz

4 tipp a helyes otthoni bortároláshoz

Nincs tisztában azzal, hogyan is tárolhatná megfelelőn otthon a bort? Cikkünkben négy tippel segítünk abban, hogyan őrizheti meg az aromákat!