A legjobb gin fajták, amiket érdemes otthon tartani

Kizárólag 18 éven felüliek figyelmébe!
A legjobb gin fajták, amiket érdemes otthon tartani

A gin az egyik legnépszerűbb szeszes ital napjainkban. Hírnevét kifinomult és különleges ízvilágának, valamint változatosságának köszönheti a leginkább. Ha még nem próbáltuk volna a gin különlegességeket, mindenképp tegyük meg, biztosan le fog minket venni a lábunkról. A jobb megismerés érdekében a mostaniakban összegyűjtöttük a legjobb gin fajtákat, amiket érdemes otthon tartani.

London Dry

A lista legelején a London Dry gin kapott helyett. Biztosan hallottunk már róla, hiszen az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő gin. Erről a klasszikus italról hallhattunk már Dry Ginként is, gyakran csak így emlegetik. Izét illetően a legdominánsabb összetevő a boróka, ettől kap végül olyan tiszta ízt. Elmondhatjuk ezekről a ginekről, hogy nincsenek pluszként édesítve, innen is kapta a dry kifejezést.

Ha mi is kipróbálnánk ezt a különleges italt, akkor a London dry ginek vásárlása webshopban is lehetséges, így könnyedén beszerezhetőek bárki számára.

New Western

A technológiák úgy ahogy más téren is, a ginek gyártásában is egyre inkább fejlődtek. Ezeknek az újabb eljárásoknak köszönhetően számos új recept született meg. A termelők valamint a nagyobb gyártók is egyaránt számos fűszerrel, valamint gyógynövénnyel ízesítették az italokat.

Ennek köszönhetően egyaránt a Contemporary valamint a New Western gineknél a meghatározó boróka ízvilágot felváltotta a többi ízesítés dominanciája. Ezeknél az italkülönlegességeknél sokszor egy fűszer kap nagyobb hangsúlyt vagy olykor egy vagy több gyümölcsnek az íze.

Plymouth

A Plymouth ginről elmondhatjuk, hogy sajnos gyártása csakis Angliában lehetséges, Plymouth-ban. Ezen a területen mára már csak egyetlen gin gyártó márka valamint üzem maradt fent, ez lenne az említett Plymouth gin. Ez a szeszes ital számos növényi összetevőt tartalmaz ennek köszönhetően a többi típussal ellentétben itt egy édes, földes íz dominál.

Craft Compund

Az úgynevezett Craft Compound egy igazán különleges gin fajta, ennek köszönhetően sajnos nem csak kevés darabszámban érhető el. Különlegességét annak köszönheti, hogy nemcsak a párlás előtt ízesítik, hanem még utána is. Legfőképp különféle fűszereket, gyümölcsöket és gyógynövényeket használnak ízesítésként ennél a ginnél.

Navy Strength

A Navy Strength gin egy nem mindennapokra való darab, hiszen rendkívül erős, 57%-os az alkoholtartalma. Lényegében ez az ital egy London Dry gin csak sokkal erősebb. Az alkoholtartalomból kiindulva sokan gondolhatják, hogy ez egy férfias ital, ám ez egyáltalán nem igaz, hiszen számos ízesítéssel kombinálják őket, így bárki számára megfelelő választás. Fogyasztásával viszont csak óvatosan, hiszen rendkívül ütős egy ital.

Összegezve:

A népszerű szeszes italok élén a ginek és annak különleges fajtái állnak. Számos fajtája létezik, amikben mind más és más íz dominál a leginkább. Ennek köszönhetően biztosan találhatunk olyat, ami megfelel ízlésünknek.

Kapcsolódó cikkek

Nem csak a cukor édesítheti meg - Édesítsd meg az ételeidet és az életedet cukor nélkül – a kávénkat vagy éppen a palacsintánkat.

Édesítsd meg az ételeidet és az életedet cukor nélkül

Nem csak cukorral édesíthetjük meg az italainkat és az ételeinket. A cikkben bemutatunk néhány remek cukorpótló fűszert és gyümölcsöt.

A bort sütéshez és főzéshez is - 4 tipp, hogy mire használhatjuk a bort főzés és sütés során – használhatjuk.

4 tipp, hogy mire használhatjuk a bort főzés és sütés során

A bort nem csak meginni lehet, de a konyhában is használhatjuk sütés és főzés során. Mutatjuk is hogyan.

Minden, amit az isztriai szarvasgombáról tudni érdemes

Minden, amit az isztriai szarvasgombáról tudni érdemes

Az isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum) a legritkább és így a legdrágább a szarvasgombák közül.